KILÉNYI GÉZA EGYETEMI KUTATÓMŰHELY

A Kilényi Géza Kutatóműhely 2018 márciusában jött létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karán. A Kutatóműhely névadója a hazai közigazgatási eljárásjog egyik kiemelkedő jogtudósa, Kilényi Géza, akinek tudományos és szakmai életútja meghatározó mind a hazai közigazgatási eljárás fejlődése, mind pedig annak kodifikációja szempontjából. Kilényi Géza hiánypótló művei és közéleti tevékenysége példaértékű szakmai hagyatékként írták be magukat a közigazgatási eljárásjog klasszikusainak történelemkönyvébe.

Kilényi Géza kezdetben ügyészként, majd tudományos kutatóként is foglalkozott az államigazgatási majd később a közigazgatási eljárás és eljárásjog legfontosabb elméleti ‒ így különösen alkotmányjogi ‒ és gyakorlati kérdéseivel. 1973 és 1985 között az Államigazgatási Szervezési Intézet tudományos igazgató-helyettese, majd 1981-től annak vezetője, majd 1981-től a Magyar Tudományos Akadémia Államtudományi Kutatások Programirodájának igazgatója, 1984-től az Alkotmányjogi Tanács tagja, majd pedig 1988-ban Kulcsár Kálmán akkori igazságügy-miniszter helyettese. Később alkotmánybíró, majd egészségügyi miniszteri biztos, illetve 2003 és 2004 között a Köztársasági Etikai Tanács tagja volt. A gyakorlati jogalkalmazói tapasztalatai mellett kiemelkedő oktatói és tudományos sikerek is övezték a pályafutását. 1996-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán tanszékvezető, majd 2000 és 2006 között intézetvezető egyetemi tanárként tevékenykedett. 2006-ban professor emeritusszá avatták. 2008-tól az MTA Közigazgatás-tudományi Bizottságának elnöke. Tudományos munkásságát 1999- ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal, 2009-ben az MTA Akadémiai Díjával, 2014-ben pedig Deák Ferenc-díjjal ismerték el. 2016 decemberében bekövetkezett haláláig több tucat tudományos műve jelent meg, melyek ma is a jogtudomány hiánypótló alkotásai.